Livingroomhair- Baráth László és Léhárt Ákos „Fontos, hogy egy olyan környezet vegyen körbe, ami egyszerre otthonos és inspiráló”

2024. 07. 01.

Sorozatunk következő részében a Livingroomhair fodrászatba nyerhettek betekintést Baráth László tulajdonos és Léhárt Ákos szemén keresztül. Szó esik arról, hogy miképpen párosul a funkcionalitás az esztétikával, honnan jött a lakás szalon ötlete és hogy mire figyelnek a terek kialakításánál. Interjúnkban nem csak ezekről tudhattok meg részleteket, hanem beszélgetünk kedvenc korszakokról és arról, hogyan teszik utazások emlékeivel igazán otthonossá és személyessé az enteriőröket.
_dsc0618.jpg

Mit jelent számotokra a tökéletes munkahely?
Baráth László: Azért is választottunk egy lakást szalonnak, mivel ez sokkal intimebb tér és a vendégek sokkal jobban otthon érzik magukat. Ezáltal sokkal nyugodtabb, relaxáltabb állapotban tudnak itt lenni. Például sokszor van, hogy vendégek elalszanak a fejmosóban teljesen el tudnak lazulni ebben a környezetben. Én minden nap 10-12 órát töltök itt a szalonban, ezért fontos, hogy egy olyan környezet vegyen körül, ami számomra is otthonos és inspiráló.
Léhárt Ákos: Ami érdekesség még, hogy ez volt az első lakás szalon a városban. Pont ebben a mókuskerékben, amiben nagyon sokan benne vannak ez egy safe spot, ahova el lehet menekülni és úgy kikapcsolni, hogy közben még szépülnek is. Az egy nagy plusz a szalon kialakításában, hogy próbáljuk a saját otthonunkban bevezetett praktikákat átültetni.
_dsc0630.jpg
Honnan jött az inspiráció, hogy lakás szalont alakítsatok ki?
B.L: Egy párizsi sokkal grandiózusabb szalonból vettük az inspirációt, ahol volt szerencsém a hajvágást is kipróbálni.
L.Á: Szerintem fontos még megjegyezni, hogy most már többen dolgoznak a szalonban és mindenkinek 10-15 évre visszamenőleg kialakult vendégköre van. A szalon jellege is nagyon sokat hozzátesz az intimitáshoz. Azért ez egy zártabb közeg, nincsen nagy változás a vendégkörben.
27.jpg
Miért tartjátok fontosnak, hogy egyedi design tárgyakkal vegyétek körbe magatokat? Mikortól kezdődött ez a fajta érdeklődés?
B.L: Ugye ez egy kreatív szakma, a környezeted, az öltözködésed mind hozzájárul ahhoz, hogy szereted magadat kreatív tárgyakkal körbe venni, ami inspirálóan hat rád.
L.Á: Szerintem az is hozzátartozik, hogy Laci a beauty és divat vonalon mozgott régen, én pedig a divat világából jövök, így mindketten megszállottjai vagyunk azoknak a statement elemeknek, amik megjelenn ek az öltözködésben és dekorban is. Ezeket próbáljuk meg minél jobban behozni a szalonba vagy az otthonunkba is. Ez a változatosság, ami látszik a terekben, hogy stílusok, érzések keverednek ez kettőnknek a mixe valahol. Laci inkább egy kifinomult klasszikus stílust én meg sokkal inkább a „more is more” elvet követem. Ebből együtt azért nagyon jó dolgok szoktak születni.
26.jpg
Mire figyeltek a szalonban leginkább a tér elrendezés kapcsán?
B.L: Ez egy munkahely elsősorban, de én mindig szeretném előtérbe helyezni az esztétikumot, de persze sok mindent fel kell áldozni a praktikusság oltárán. Például a munkafelületeknél megjelenik ez, itt vegyi anyagokkal dolgozunk, sok vágott haj van mindenhol, így én hiába szeretnék faltól falig szőnyeget , az nem praktikus megoldás. Mindenképpen oda kell figyelni, hogy ez egy funkcionális környezet , amiben persze megjelenik az esztétika.
L.Á: Ugye én nem itt dolgozom, de otthonomban nekem nagyon fontos, hogy minél különlegesebb legyen. Sok helyen éltem külföldön és ez nagy hatással volt rám, például a milanói hangulat közel áll hozzám, így én mindig próbálok egy meghökkentő elemet belecsempészni a terekbe. Az utazásainkat is próbáljuk a tárgyakban megőrizni, például képet vagy festményt szinte mindenhonnan hozunk. Mindig figyelünk rá, hogy egyszerre legyen meghökkentő és otthonos a tér és őrizze az emlékeinket.
B:L: Igen, szerintem az emlékek mindig nagyon személyessé és otthonossá teszik a teret. Ránézel a tárgyra és mindig eszedbe juttatják azt az utazást, az élményeket.
_dsc0681.jpg
Utazásokról van olyan kedvenc lakberendezési tárgy, amit nagyon szerettek haza hozni?
B.L., L.Á: Igen képeket szoktunk.
L.Á: Mindig próbáljuk a nem klasszikus, nem átlagos képeket megtalálni.
B.L: Fontos, hogy kapcsolódjon az adott városhoz, de mondjuk ne az legyen, hogy van egy képünk az Empire State Buildingről.
L.Á: Szerintem egy nagyon jó példa legutóbbi New York-i utazásunkról, hogy mindenképp olyat szeretünk volna, aminek van művészi értéke, de nem egy klasszikus kép. Találtunk egy graffiti művészt, aki a metróból kihozott térképekre fest rá. Készített egy képet Madonnáról a mapre és ez egy tök jó példa, hogy miket próbálunk beszerezni.
28.jpg
Mi a kedvenc lakberendezési tárgyatok? Gyakran cserélgetitek őket vagy inkább az állandóság jellemző?
B.L: A kisebb tárgyakat egyfolytában cserélgetjük, rengeteg kiegészítőnk van. Mindig vannak állandó tárgyak is, otthonunkban például 180x180-as fekete barokk tükör. Ez egy igazi statement darab. A szalonban például a Tom Dixon lámpa egy állandó, ugyancsak nagyon látványos statement darab. E köré építjük fel az enteriőrt a kisebb kiegészítőkkel és tárgyakkal. Ezeket általában 2-3 hetente cseréljük.
L.Á: Rengeteg vázánk és gyertyatartónk van és folyamatosan rendezgetjük őket. Otthon az étkezőasztalunknak se nagyon asztal funkciója van, hanem egy oltár szerű kompozíciót szoktunk kialakítani nagy gyertyákkal és vázákkal, virágokkal. Most például a kompozíció központi eleme egy berlini művész által tervezett fém tál.
_dsc0659.jpg
Milyen korszakok, stílusirányzatok állnak hozzátok legközelebb? Van kedvenc designeretek?
L.Á: Ebben szerintem nagyon jól tudunk egymáshoz kapcsolódni.
B.L: Korszakban, ha építészetről beszélünk, akkor mindenképpen a századeleji , ami közel áll hozzám, ugye most is egy ilyen lakásban vagyunk és mi is olyanban lakunk. Nekem nagyon fontos, hogy tér legyen, maga a belmagasság, a hatalmas nyílászáró, a dupla szárnyú ajtók, ezek mind olyan szép teret tudnak létrehozni, amit utána nagyon jól lehet alakítani. Berendezésben viszont sokkal inkább már a kortárs áll hozzám közel és nagyon szeretem ennek a kettőnek a kontrasztját.
_dsc0697.jpg
Mi a kedvenc Home of Solinfo vagy Solinfo Groupos terméketek?
B:L: Amivel már régóta szemezgetünk az a Roche Bobois Bubble kanapé. Ezt nagyon szeretnénk , mert jól mutatna otthonunkban.
L.Á: Én az Egg Chair-t mondanám. Mindkettő egy statement darab, az Egg Chair régebbi, klasszikus ikon, a Bubble pedig egy újabb ikonikus modell. Ebből is látszik, hogy nem biztonsági játékosok vagyunk, például a Bubble sem szürke lenne, hanem valami színesebb, élénk színű darabot választanánk mindenképpen, például narancssárgát.

Tetszettek a cikkben megjelenő termékek? Webshopunkban megtalálod Laci és Ákos kedvenc design termékeit.